infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg

Pályázati azonosító

TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0024

Utolsó kommentek

Heti foglalkozás

2015.03.11. 23:17 hiúz

Ez alkalommal Budapest volt a témánk. Mindenki hozott valamit fővárosunkról, így könnyen el tudtuk mondani, hogy amik a legfontosabb látnivalók. 

Ismét a Google Earth segítségével barangoltuk be szebbnél szebb látnivalókat. A Lánchíd nagy számban szerepelt a tetszetős látnivalók között, de többen említették a Parlamentet, a Halászbástyát és a Mátyás templomot is. Természetesen érdekes épületek is előkerültek, ugyanis a Keleti pályaudvar és a Nyugati pályaudvar is elhangzott, akárcsak a Hősök tere vagy az Andrássy út.

Kettős érzés kerített a hatalmába mindenkit a foglalkozás során, hiszen alig várják a diákok az újabb személyes találkozót a sümegi barátaikkal, ami ugyanakkor az utolsó alkalom egyben a személyes találkozásra. A szomorúság és az izgatott várakozás gondoltaival váltunk el a foglalkozás  végén.

Szólj hozzá!

Pillanatok a magyar szakkör életéből

2015.03.03. 23:38 hiúz

 

 

A magyar táj sok költőnket megihletett, gyönyörű szavakkal vallottak a magyar tájhoz fűződő érzelmeikről, hazaszeretetükről. Ezek a versek álltak szakkörünk programjának következő blokkjában. Petőfi Sándor, Arany János, Juhász Gyula, Tóth Árpád versei segítségével barangoltuk be az Alföldet, a Tisza környékét és a nagyváros világát. A verseken keresztül mi is újra felfedezhettük hazánk – és ezen belül szűkebb környezetük, az Alföld – szívet, lelket gyönyörködtető szépségeit. A témakör zárásaként diasort, illetve filmet is készítettünk az olvasott versekhez. Legtöbben ehhez a feladathoz Petőfi Sándor Az alföld című versét választották. Sok ügyes alkotás született. 

 

Szólj hozzá!

Irodalom szakkör Sümegen

2015.02.21. 16:41 hiúz

A sümegi gimnázium tanulója volt, a bazsi születésű költő, Simon István. Szülőházát nemcsak meglátogattuk, hanem részt vettünk a tiszteletére rendezett ünnepségen is, amelyen néhányan közülünk a műsorban is szerepeltek, verset mondtak.

A következő szakköri órákon Szülőhelyem címmel versírással próbálkoztunk. Egy mindenkinek nagyon tetsző vers született:

Az én városom Sümeg,

 ha figyelsz, bemutatom neked.

A Bakony lábainál fekszik,

de a Balaton is közel leledzik.

 

Van egy gyönyörű várunk,

 lovagi tornát nézni odajárunk.

Ha pihennél és fürödnél,

a Hotel Kapitányba menjél!

 

A püspöki Palota

egy hatalmas csoda.

Építette Bíró Márton püspök,

ki városunkba sok időt töltött.

 

Plébániatemplomunk

messze földön híres,

Mert Maulbertsch

freskóitól ékes.

 

Ha még többet látnál,

és egy jót sétálnál

Gyere el, várunk téged,

Néhány napot tölts el vélenk!

A városunk irodalmi életének megismerését néhány XX. századi sümegi születésű költővel fejeztük be. Közülük egy fiatal költőtanárt meg is hívtunk író-olvasó találkozóra. A beszélgetés közben elmondta, hogy Faludy György segítette pályája kezdetén. Jelenleg pedig inkább műfordításokkal foglalkozik.

Ezt követően a mondákkal foglalkoztunk: eredetmondákkal és a régi magyar mondákkal. 

A jászság mondavilágából is kaptunk ízelítőt. S megtekintettük a Régi Magyar mondák című sorozat néhány epizódját, amelyek feldolgozásán néha jót derültünk. Ezután közösen plakátot készítettünk.

nevtelen5.jpg

 

Szólj hozzá!

Földrajz szakkör Sümegen

2015.02.21. 10:52 hiúz

        Nagyon örültem, amikor bekerültem a pályázatot megvalósító csapatba, hiszen sok program lehetőséget kaptunk és megismerkedhettünk a jászkiséri gyerekekkel. Én a szakkörök közül a földrajz szakkört választottam, mert szeretem ezt a tantárgyat és a Zoli bácsi humorát.

dscn0234.JPG

       Már az első foglalkozáson meglepődtem, amikor arra kért bennünket a tanár bácsi, mondjuk meg, mit szeretnénk csinálni a szakköri foglalkozásokon, mi érdekelne bennünket, mert azt belevesszük a programba. Igaz voltak közöttünk hatodikosok és hetedikesek is, de nem közvetlenül a tankönyvi anyagokkal foglalkoztunk.

dsc00608.JPG

    Készítet az egyik kislány egy „Szeretlek Magyarország” játékot, aminek a szabályait közösen dolgoztuk ki. Megtanultuk az internetes keresés szabályait, hol találhatjuk meg a minket érdeklő dolgokat. A különböző felszínformákhoz sok-sok képet kerestünk, így tudatosulhatott, melyik hegy milyen.  Több foglalkozáson ismerkedtünk az óceánokkal, tengerekkel, az áramlásokkal és a szennyeződésük veszélyeivel, megnéztük milyen hatással van a felmelegedés a sarki jégpáncélokra.

      Megismerhettük, milyen összefüggés van az éghajlat és a mezőgazdaság között, ez milyen hatással van az ott lakók életére. Itt is beszéltünk a környezetkárosításról és példákat kerestünk rá az interneten.

      Részletesebben beszélgettünk más kontinensek kultúrájáról, az ott élők szokásairól és mi történik akkor, ha nem tudjuk elfogadni a másságot. Így megismerkedtünk a mohamedánok, zsidók, hinduk életével. Ezekhez nagyon sok anyagot találtunk az interneten.

      Többször elmentünk kirándulni a környékre. Voltunk a Várhegyen, a Fehérkőnél, gyűjtöttünk kövületeket és próbáltuk meghatározni a korukat.

dsc00582.JPG

     Külön foglalkoztunk a Jászsággal és a jászokkal, mielőtt Jászkisérre utaztunk. Itt szembesültem először azzal, mi az Alföld.

      A legfontosabb amit megtanultam a szakkörön, kérdezni, érdeklődni nem szégyen, ha érdekel valami, nézzek utána, erre van a számítógép. Ja és még egy fontos dolgot, a gép előtt is lehet párban, kis csoportban dolgozni és így sokkal érdekesebb.

                                                                                                    Bakos Bálint

                                                                                              8.b osztályos tanuló

Szólj hozzá!

Bepillantás a szakköri munkába...

2015.02.21. 10:31 hiúz

A szakkör tevékenysége során a későbbi korszakok nevezetességeit is megismertük. Forrásokat elemeztünk, kiselőadásokat tartottunk, több szakkör összevonásával ellátogattunk a Püspöki Palotába, a palota neves püspöki boros pincéjébe, Sümeg híres Maulbertsch freskóival díszített plébániatemplomába,  Padányi püspök barokk istállójába. A gyerekek érdeklődéssel figyeltek, hiszen tudták, hogy később játékos Totón mérhetik majd össze megszerzett tudásukat. 

nevtelen_1.jpg

 

Folytattuk képzeletbeli utazásunkat a történelmi időben. A XVIII-XIX. század fontos, gazdag időszaka városunk múltjának. Megismerkedtünk a Kisfaludy családdal, ellátogattunk Kisfaludy Sándor szülőházába is, ahol a költő személyes tárgyait is láthatták a gyerekek. Itt, a múzeum látogatásakor derült ki, hogy éppen az emlékház kertjének rendbetételére, virágosítására készülnek az ott dolgozók. A gyerekek lelkesen ajánlották fel segítségüket a munkához. A történelem és a magyar szakkör tanulói is részt vettek a munkában.

nevtelen_2.jpg

Az ősz során még egy rendkívüli foglalkozást tartottunk: ellátogattunk Bazsiba, ahol a falu híres szülöttének, Simon István költőnek a tiszteletére rendezett emléknapon vettünk részt a magyar szakkör tagjaival együtt. Emlékezetes élményben volt részünk.            

Ezután tovább ismerkedtünk Sümeg történelmével. Foglalkoztunk reformkori helytörténetünkkel, a szabadságharc sümegi eseményeivel, megismertük a Ramassetter család történetét, a kapitalizálódó Sümeget. Foglalkoztunk a világháborúk időszakával is. Forrást elemeztünk, gyűjtőmunkát végeztünk, családi történeteket elevenítettünk fel beszélgetéseink során.

nevtelen_3.jpg

Helytörténeti blokkunkat sümegi sétával zártuk. Megnéztük a középkori városfalak és városkapuk maradványait, a fontosabb épületeket, híres sümegiek szülőházait, a nekik állított emléktáblákat. A temetőben meglátogattuk Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Mór, Ramassetter Vince és Darnay Kálmán nyughelyét.

A következő témakörben városunk és környékünk néprajzi nevezetességeit ismerhettük meg. A fazekasok, csipkeverők, kovácsok, molnárok emlékezetét féltve őrzi ma is régiónk. Ennek bizonyítéka, hogy környékünkön elismert népművészek alkotnak ma is. Munkájukat igyekeztük megismerni. Néhány helyre el is tudtunk látogatni.

Több szakkörön keresztül ismertük meg Sümeg és környékének leghíresebb mondáit is. Olvastunk történeteket a török időkből, a Rákóczi- szabadságharc korából. Megismertünk mondákat, anekdotákat a Kisfaludy- és a Ramassetter- család történetei közül. Néhányhoz illusztrációkat is készítettünk.

nevtelen_4.jpg

 

Szakkörünk utolsó foglalkozásain rengeteg régi képet néztünk meg városunkról. A gyerekek vetélkedtek egymással, ki ismeri fel először, hogy melyik részén is járunk Sümegnek. A régi, gyakran már nem is létező vagy teljesen átalakított utcák, épületek ükszülőik korát idézték meg. Beszélgettünk a nevesebb épületek nevéről, funkciójáról, történetéről is. 

Szólj hozzá!

Pályaorientáció

2015.02.06. 19:03 hiúz

dsc03344.JPG

A pályázat keretén belül ismét érdekesnek ígérkező program következett. Zoli bácsi előadást tartott a pályaorientációról. Nagyon sok érdekes dolgot mondott el.

dsc03341.JPG

 

Több kisfilmet is megnéztünk a különböző szakmákról. Zoli bácsi nagyon szemléletesen mutatta be az egyes szakmákat, szinte mindegyikhez tudott mondani olyan példát, akit mi is ismerünk Sümegen, s ezáltal könnyen beazonosíthattuk az egyes szakmákat.

dsc03342.JPG

 

Tetszett a feladat, hogy össze kellett gyűjteni az egyes szakmák jellemzőit. Amikor a személyes elhatározásokról kellett beszélni, először páran szégyenlősen nyilatkoztak, de Zoli bácsi segítségével gyorsan feloldódtunk és egész szép kis karriereket építettünk fel. Volt néhány meglepő döntés, de mindent megbeszélve szinte mindenki testhezálló szakmát szeretne választani.

Szólj hozzá!

Szavalóverseny Sümegen

2015.01.23. 19:29 hiúz

2014_nov_-dec_138.jpg

          2015. január 21-én, a magyar kultúra napján tartottunk szavalóversenyt. Így emlékeztünk meg erről a jeles napról iskolánkban. A versenyre már régebben elkezdtünk készülni, amikor magyartanáraink megadták a kötelező verseket. Az 6. osztályosoknak József Attila: Szeretném, ha vadalmafa lennék, a 7-8. osztályosoknak József Attila: Tél című költeményét jelölték ki. Azt mondták, azért József Attila műveket választottak, mert 2015-ben van Születésének 110. évfordulója, így arról is megemlékezünk. A szavalóversenyre még egy szabadon választott verset is meg kellett tanulnunk.

2014_nov_-dec_113.jpg

             Amikor elérkezett a várva várt nap nagy izgalommal gyülekeztünk a verseny helyszínén. Egy rövid megnyitó és tájékoztató után bemutatták a zsűrit, majd elkezdődött a verseny. Szebbnél szebb szavalatokat hallgattunk meg. Először a szabadon választott verseinket mutattuk be. Volt köztük néhány igazán vidám, de akadtak megható költemények is. Egy kis szünet után a kötelező József Attila verset mondtuk el.  Majd a zsűri visszavonult, hogy megbeszéljék a helyezések sorrendjét.  Természetesen külön díjazták az  6. és a 7-8. osztályosokat. mi nagy izgalommal vártuk a döntést. Bár a kicsit hosszabbra nyúlt megbeszélés alatt mi is megtárgyaltuk, hogy ki tetszett nekünk és miért.

Végre a zsűri döntése is megszületett, és egy rövid értékelés után szólították is a díjazottakat.

Az 6. osztályos korcsoportban

  1. helyezett Csizma Blanka 6.a
  2. helyezett Kovács Dominika 6.a

III. helyezett Pál Tímea és Kós-Hutás Mandula 6.a

A 7-8. osztályos korcsoportban

  1. helyezett Bozovic Zorka 7.c
  2. helyezett Pintér Veronika 7.b

III .helyezett Kovács Nóra 7.b

Gratulálunk a helyezetteknek!

            

                                                                   Forgács Karolina

Szólj hozzá!

Szavalóverseny Jászkiséren

2015.01.22. 22:53 hiúz

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó szavalóversenyünket január 22-én délután bonyolítottuk le. Az előzetes szervezés után gördülékenyen, a megszokott magas színvonalon zajlott a rendezvény. Kategóriákat nem hirdettünk meg, hiszen a vers, mint műfaj, önmagában is a kultúrát jelképezi. Csupán annyi volt az elvárás, hogy az ünnephez méltó költeményeket válasszanak a versenyzők. Ezzel azt a lehetőséget megteremtettük, hogy valóban a legjobb képességeik szerint, az egyéniségükhöz legjobban illő, kedvükre való költeményt mondhassanak a gyerekek. Nagyon értékes előadásokat hallhattunk. A sokszínű versválasztás okán nem is osztott a zsűri helyezéseket, minden résztvevő emléklapot kapott, hiszen egymástól nagyon eltérő hangulatú, témájú verseket nehéz is lett volna érdemben összehasonlítani. Az élmény azonban mindenkiben megmaradt, egy színes, kellemes délutánt tölthettünk együtt.

Szólj hozzá!

Jászberényben jártunk!

2014.12.17. 20:49 hiúz

pc170020.JPG pc170036.JPG pc170051.JPG

Szomorkás, esős reggel köszöntött ránk, amikor eljött a jászberényi kirándulás napja. De azért várakozással telve gyülekeztünk az iskola előtt. Rövid kis utazásunk végére az időjárás is megkegyelmezett, amikor Jászberényben leszálltunk a buszról a Jász Múzeum előtt, már ragyogóan sütött a nap, mintha nem is december, hanem már március lenne.

A múzeumban visszautaztunk az időben, hogy a keltáktól, szarmatáktól kezdve végigjárjuk gondolatban a Jászság történetét, a jászok eredetét, a korok változásait. Izgalmas előadás segített ebben, kérdéseinkre is választ kaptunk, a mi is megcsillogtathattuk tudásunkat, amikor az elhangzó kérdésekre válaszoltunk. Még dicséretet is kaptunk, annyi mindent tudtunk saját lakóhelyünkről. Felidéztük a 18 jász települést, az ősi jász nyelvet is. A történelemben előrehaladva találkoztunk a Jászság híres szülötteivel: Déryné Széppataki Rózával és Székely Mihállyal. Felidéztük a híres mondát Lehel kürtjéről, a kürtöt is megcsodálhattuk, még érces zengő hangját is meghallgathattuk. Izgalmas volt belegondolni, hány évszázad óta létezik ez a jeles tárgy, a mely a Jászság legjelentősebb jelképe. A foglalkozás végén még megtekintettük az időszakos kiállítást, amely az I. világháború Jászsággal kapcsolatos emlékeit mutatta be. Nagyon érdekes és tartalmas része volt a kirándulásnak a múzeumlátogatás.

Ezután könnyedebb hangulatú szórakozás várt ránk. Irány az Állatkert. Legnagyobb sajnálatunkra az országszerte híres napi pingvinsétát lekéstük. De a többi élmény kárpótolt minket. Izgalmas volt szinte testközelből látni és hallani a nagymacskákat, medvéket. A majmok a fűtött majomházban vidám hancúrozással szórakoztattak bennünket, mint valami akrobaták. Akinek kedve volt, simogathatott nyuszikat, kecskegidákat.

Élménydús napot töltöttünk Jászberényben, a Jászság fővárosában. Jól el is fáradtunk, hazafelé már csendesebb volt a buszon a társaság.

pc170064.JPG pc170074.JPG pc170084.JPG

Szólj hozzá!

Bepillantás a szakköri munkába...

2014.12.15. 20:48 hiúz

 

A történelem szakkör mai december 15-i foglalkozásán, a Magyarországon élő nemzeti kisebbségekkel foglalkoztunk.

dsc_0871.JPG

 

Elsőként elhelyeztük a nemzetiségeket a térképen. Beszélgettünk a nemzetiségek történetéről, helyéről, szerepéről. Egy tréfás csoportalakítás után következett a munka. Minden csoport egy-egy nemzetiség történetét, dalait, szokásait, táncait dolgozta fel. Segítségünkre volt az internet, rendelkezésünkre állt az iskolai könyvtár. Minden csoport lelkiismeretesen dolgozott. A foglalkozás végén mindenki bemutatta az általa elkészített ismeretterjesztő dokumentumot.

dsc_0884.JPG

 A magyarországi nemzetiségek történelmének, kultúrájának megismerésével a tanulóink megismerhették a magyarországi nemzetiség képviselőinek értékteremtő tevékenységét is, a közös haza fejlődéséhez nyújtott hozzájárulásukat.

Szólj hozzá!