infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg

Pályázati azonosító

TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0024

Utolsó kommentek

Színházban voltunk Sümegen

2014.12.11. 16:10 hiúz

Nagy izgalommal készültünk A színházlátogatásra a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központban. A Pannon Várszínház előadásában a Gárdonyi Géza: Egri Csillagok című művét láthattuk. Nekünk, hatodikosoknak érdekes volt látni, mert az idei év kötelező olvasmánya. De a nagyobbak sem unatkoztak. Érdekes volt látni a regény színpadi feldolgozását, úgy hogy táncos-zenés betétek is voltak benne. Igazán megható jelenet volt az eskütétel, vagy Dobó-dala. De nagyon jókat nevettünk Sárközin, a cigányon.

3ef2675f02877277c6b325d7903389d5.png

Igazán remek előadásban volt részünk, őrülők, hogy ott lehettem.

                                                                                              Kósa Renáta 6.t

Szólj hozzá!

Generációk együttműködése Sümegen

2014.11.28. 20:10 hiúz

A címből egyértelműen adódott, hogy segítségül hívtam a városunkban működő nagymama klub vezetőjét és tagjait. Így X, és Z generáció várta a baby boom-mos nemzedéket az iskolai könyvtárban.

 gen1.jpg

     Közösen hallgatták meg a generációkról szóló rövid előadásomat, beszélgettünk arról, hogy is volt régen a generációk közötti együttműködés, és hogy van ez manapság.

gen4.jpg

     Utána pedig a megkezdődött a tapasztalatok, ismeretek átadása. A nagymamák a mézeskalács-díszítést, sajtgolyókészítés,terméskép ragasztás fortélyait osztották meg a gyerekekkel. Diákjaink pedig számítógépes ismereteiket felhasználva vezették be az idősebbeket az internet használatába.

gen2.jpg

     Nagyon jó hangulatú délután volt. Úgy búcsúztunk, hogy ezt máskor is meg kell ismételni!

Szólj hozzá!

Pillanatok a magyar szakkör életéből

2014.11.18. 21:33 hiúz

Szakkörük programjában az első nagy témakört a mesék alkották. A tévében látható rengeteg rajzfilm háttérbe szorítja a meseolvasást. A mai gyerekek sokkal kevesebb mesét olvasnak, mint akár szüleik olvastak gyermekkorukban.

mesevilag.JPG

Éppen ezért szolgáltatott jó lehetőséget a szakkör arra, hogy minél több mesével megismerkedjünk. Benedek Elek, Illyés Gyula mesegyűjteményeiből szemezgettük, de természetesen nem maradhattak ki a Grimm- és az Andersen-mesék sem. Külön érdekességnek számítottak a cigány mesék.

A témakört azzal zártuk, hogy mindenki bemutathatta kedvenc meséjét. 

Szólj hozzá!

Heti foglalkozás

2014.11.05. 23:09 hiúz

A mai foglalkozáson ismét Sümeg környékének ismerkedésével foglalkoztunk. Most Veszprém volt a soros ez a gyönyörű dunántúli város. Először természetesen beazonosítottuk a Google Earth segítségével, hogy pontosan hol is van a királynék városa, majd ugyanezen program segítségével barangoltunk egy kicsit a városban, hiszen megnéztük a nevezetes helyszíneket.

Ezután a szokásos csoportmunka következett, melynek során idegenvezetőként kellett bemutatnunk a várost. Minden csoportnak egy öt perces kis bemutatót kellett tartani, mintha a többiek idegenek lettek volna. Gyakran alakultak ki vicces helyzetek, az egyik csoport el is tévedt a városban!

A jó hangulatú foglalkozást beszélgetés zárta le. A téma folyamatosan változott, de mindig oda jutottunk ki, hogy a mi kis vidékünknél nincs szebb egész Magyarországon és nem cserélnénk le semmilyen más tájra.

Szólj hozzá!

Történelem verseny Jászkiséren

2014.10.24. 21:04 hiúz

2014_vegyes_477_1.JPG

Szokatlan történelmi versenyen vehettek részt iskolánk tanulói az elmúlt napokban. Végre egy olyan verseny, amelyre nem kell bemagolni a tankönyvek apróbetűs részeit, nem kell újabb, nehezen fellelhető könyveket beszerezni az eredményességhez!

2014_vegyes_475.JPG

A „Sorsfordító pillanatok” elnevezésű forgószínpad szerűen lebonyolított versenyen éppen elég volt az az ismeret, amit eddig tanórákon vagy azokon kívül megszerezhettek a tanulók. A négy főből álló csapatok változatos feladatok segítségével elevenítették fel tudásukat a honfoglalásról, Szent István, a kurucok és a 48-as szabadságharc koráról, az 1956-os forradalomról, valamint a Jászságról.

2014_vegyes_445.JPG

A jó hangulatú versenyt ünnepélyes eredményhirdetés zárta, ahol minden résztvevő csapat jutalomban részesült.

Szólj hozzá!

Szavalóverseny Jászkiséren

2014.10.22. 21:50 hiúz

2014. október 22-én került sor a szavalóverseny megrendezésére. Téma az ősz, illetve az ’56-os forradalom volt.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a projekten kívüli tanulók közül is voltak résztvevők. Összesen húsz tanuló versenyzett, 10 fő az 5.-6. évfolyamon, és 10 fő a 7.-8. évfolyamon.

dsc_0291.JPG

Nagyszerű, kiforrott szavalatokat hallhatott a zsűri, ezáltal nehéz feladat volt az értékelés is. A kisebbek főleg az ősz témakörét választották, a nagyok már bátrabban nyúltak a forradalmat megidéző versekhez is.

A versek meghallgatása után a versenyzők a feszültség alól felszabadulva szendvicset és üdítőitalt fogyasztottak, amíg a zsűri meghozta döntését. Nehezen született meg a végeredmény, mert számos nagyszerű produkciót hallgathattunk meg, de végül csak sikerült dűlőre jutni.

Eszerint az 5.-6. évfolyam győztese Szűcs Gyöngyi 6. osztályos tanuló lett, aki Petőfi Sándor: Itt van az ősz… című versét mondta el. A 7.-8. évfolyam versenyét Szűcs István 8. osztályos tanuló nyerte, ő Tóth Bálint: Vigyázzatok az éjszakára! című költeményét szavalta el kiemelkedően.

dsc_0361.JPG

Nagyszerű élmény volt az ünnep előtti napon hallgatni a szebbnél szebb, színvonalasan előadott verseket a gyerekek tolmácsolásában.

Ezúton is köszönjük a felkészítő nevelők munkáját.

Szólj hozzá!

Kirándulás Győrbe és Pannonhalmára

2014.10.18. 20:59 hiúz

Nagy örömünkre ismét kirándulni indultunk a program keretein belül. Ezúttal első állomásunk a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ volt, ami tulajdonképpen egy tudományos játszóház. A központ missziója nem kevesebb, mint játékos formában közelebb hozni, megszerettetni a természettudományokat - ezt a küldetését színes, szórakoztató, élvezhető módon teljesíti. Nagyon élvezetes előadáson vehettünk részt. A bemutatott kísérletek a mindennapi tudományt hozták közénk.

mob1_3.jpg mob1_2.jpg

Második állomásunk a Pannonhalmi Főapátság volt. A monostor épületei különböző korok üzenetét őrzik, együttesükben mégis a sokféleségben megvalósuló egység fogalmazódik meg. Az itt látható tárgyi emlékeknek és gazdag kulturális örökségnek az adja sajátos szépségét, hogy egy élő szerzetesközösség mindmáig eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja őket. A magas színvonalú tárlatvezetésnek köszönhetően még élvezetesebb volt a kirándulás.

pann2.jpg

Szólj hozzá!

Szeptemberi értékelés Sümegről

2014.09.28. 14:33 hiúz

Nem szokványos megbeszélés volt, hiszen inkább egy élménybeszámoló kerekedett az egészből. A hetedikes lányok hoztak magukkal egy csomó képet és kivetítettük őket az informatika terembe. Nehezen indult a dolog, mindenki bátortalan volt, de aztán jöttek a viccesebbnél viccesebb képek és mindenkinek akadt hozzáfűzni valója. Nagyon élveztük és biztosan Gábor bácsi is bánta, hogy nem jött el meglátogatni minket a táborba, hiszen meg is jegyezte, hogy a képekből úgy látja, hogy nagyon jó hangulat volt és sajnálja, hogy nem volt ott.

szeptemberiert.JPG

Aztán Zsuzsa néni képeit is megnéztük, majd röviden megbeszéltük, hogy mikor találkozunk legközelebb és mi vár ránk a közeljövőben. Beírtam a telefonomba az emlékeztetőt, hiszen szokás szerint nem volt nálam a naptár és boldogan indultam haza, fejemben még mindig a nyári élmények kavarogtak, otthon nem is értették, hogy miért mosolygok. Jó volt felidézni a tábort. El is határoztuk, hogy ezután mindig csinálunk egy rövid fényképes visszatekintést a legjobb kirándulásainkról.

Mandula

                                                                                                                                                             6.a

Szólj hozzá!

Miért éreztem magam jól Jászkiséren?

2014.09.24. 21:10 hiúz

Amikor megérkeztünk Jászkisérre, már sejtettem, hogy jó buli lesz ez az egész, de még fergetegesebbre sikerült, mint amire számítottam.

2014_szept_140.jpg

A családoknál alvás volt az egyik legjobb része, mert a velünk egykorú gyerekekkel nagyon jól elvoltunk. Részemről a vendéglátók társasoztak, körmöt festettek és tollasoztak is velünk. Este pizzáztunk, grilleztünk.

De nem csak a családoknál, hanem az iskolai programokon is jó volt a hangulat. A játékos vízi vetélkedőtől a vicces „just dance” partyn át, városismereti vetélkedőig minden nagyon jó volt.

dsc02208.JPG

Egyik délután kicsit együtt lehettünk a jászkiséri gyerekekkel. Itt volt, aki pizzázni, volt, aki sétálni, volt, aki játszóterezni ment. Ezeknek keretében kicsit jobban megismerhettük egymást, a környéket, a hagyományokat.

Számomra örök élmény lesz ez, a jászkiséri barátnőmmel is tartjuk a kapcsolatot. Remélem, még találkozunk valamikor.

                                                                                                                                  Kovács Nóra

                                                                                                                                        7.B

Szólj hozzá!

Együtt Jászkiséren - 3. nap

2014.09.23. 21:42 hiúz

Hétfő reggellel az iskola is ránk köszöntött. A jászkiséri tanulókkal együtt a sümegi diákok is részt vettek egy-egy tanítási órán.Ezután utolsó programpontként egész településünket megismertető játékos vetélkedő következett. Vegyes csapatokat alkotva járták be a gyerekek a város fontosabb helyszíneit, intézményeit, ahol rejtvényfejtéssel juthattak tovább mindig az újabb állomásra, míg végül kipirulva, de vidáman érkezett vissza minden csapat az iskolába.

dsc_0269.JPG

A vetélkedő után ismét összegyűlt a két településről származó diáksereg, hogy a sümegiek megkaphassák ajándékaikat. Ezek után közös ebéden vettek részt az iskola étkezdéjében, aminek a végén a sümegiek megkapták az úti csomagjaikat, "hamuba sült" kiséri elemózsiával. 

dsc_0281.JPG dsc_0337.JPG

Ebéd után minden résztvevő jelenlétében közösen ültettük el a sümegiektől kapott csodaszép díszcserjét. Olyan ajándékot kaptunk ezzel, mely mindig felidézi majd ezt a mozgalmas, izgalmas, együtt töltött három napot.

dsc_0354.JPG dsc_0355.JPG dsc_0356.JPG

Délután kettő óra körül aztán dorombolni kezdett a motor, becsukódott a busz ajtaja, majd kigördült a parkolóból. Az arcokon mosoly volt, de a gyerekek szemében könnyek is csillantak.

dsc_0384.JPG

Ám nem értek véget még programjaink, számos izgalmas esemény áll előttünk a projekt további részében is!

Viszlát sümegiek!!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása