infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg

Pályázati azonosító

TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0024

Utolsó kommentek

Kirándulás a Keszthelyi-hegységben

2014.03.22. 23:03 hiúz

A Közös úton közös jövőért pályázat keretében kiránduláson vettünk rész, 32 diák és 7 felnőtt. A kirándulást Németh Zoli bácsi szervezte, ezért kicsit tartottam tőle, mert ő „be szokta gyújtani a rakétáit”. Szerencsére most nagyon visszafogott volt a tanár nénik miatt.

dsc_0858.JPG

A Szép-kilátónál megismerkedhettünk a hegység kialakulásával és elmondták, merre és mennyit megyünk, sőt még térképen is megnézhettük az útvonalat.  Boldogan elindultunk, ez száz méterig tartott és jött egy meredek rész. Érdekes fizikain törvény: a megtett úttal egyenes arányban csökken az oxigén vagy én vagyok tápos.

Amikor elértük a Pele apó tanösvényt, minden újra jó lett. Kényelmes séta alatt rövid leírásokat olvashattunk az erdő élővilágáról, sőt még erdei sportszerek is voltak. De jó lenne Sümegen is egy ilyen. Zoli bácsi ekkor azt ígérte, nem sokára lesz!

dsc_0939.JPG

Két kilátót is megmásztunk és gyönyörű tájakat láthattunk. A Tapolcai-medence tanúhegyeit, a déli partot és a Keszthelyi-hegységet. Kár, hogy a másodiknál már csak a túravezetőnek volt ereje viccelődni. Erre jött a csodaszer: ha időben beérünk Györökre, fagyizhatunk.

 Nem gondoltam volna, hogy néhány gombóc fagyiért képesek vagyunk így száguldozni. Mi már felét elnyaltuk mire a felnőttek leértek és milyen jó volt elterülni a buszon. Most értettem meg mit jelent kellemesen elfáradni.

                                                                                                               Resperger Mihály

                                                                                                                            7. C

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozosjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr267402946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása