Szeptemberben, amikor a sümegiek látogattak el hozzánk három napra, a közösen töltött hétvége egyik szívmelengető eseménye volt, amikor az ajándékba kapott nagylevelű magyalt közösen elültettük az uszoda szomszédságában.
A szép hosszú ősz után aggodalommal figyeltük, hogyan éli túl majd a telet a kis csemete. Mindig volt valaki, aki egy-egy óvó pillantással figyelemmel kísérte. Most, hogy a szerencsére nem túl kemény tél elmúlt, boldogan vettük észre, hogy ébredezik a kis cserje.
Egyelőre még szégyenlősen bontogatja rügyeit a halovány napsütésben, de már biztosak lehetünk abban, hogy megmarad. Így olyan ajándék, amely mindig az együtt töltött vidám napokra fog emlékeztetni minket, valahányszor rápillantunk.
Még egyszer köszönjük a sümegieknek.
Utolsó kommentek