infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg

Pályázati azonosító

TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0024

Utolsó kommentek

Irodalom szakkör Sümegen

2014.05.15. 20:26 hiúz

2014 januárjában a pályázat keretében megalakult a magyar szakkör. Célul azt tűztük ki, hogy lakóhelyünk és környékének irodalmi hagyományait alaposabban megismertessük a résztvevőkkel; időnként úgyis, hogy elhagyjuk az iskolát.

nevtelen3.jpg

Először Sümeg nevének eredetével, a helytörténettel foglalkozókkal, a kutatókkal és műveikkel ismerkedtünk meg könyvtári gyűjtőmunka keretében. Majd a településhez kapcsolódó mondákat olvastunk: a Fehérkövekről, a Mogyorós-dombról, a várról és a sümegi fazekasokról. A másik két szakkörrel- a történelem és a földrajzzal – egy kis túrát tettünk a Fehérkövekhez. A magyar szakkörösök itt elmesélték a helyhez fűződő két mondát.

A történelem szakkörösökkel együtt látogatást tettünk még a sümegi várban is; mi magyarosok elmeséltünk a történelem szakkörösöknek a várhoz fűződő mondák közül jó néhányat: például Rhédey várkapitányról, a török időkről, a Rákóczy- szabadságharcról. Sőt Mi magunk csoportmunkában alkottunk is eredetmondát Sümeghez kapcsolódóan. Egy jól sikerült alkotás álljon itt példának:

A Baglyasszél utca története

Ez a különös név egy utcához tartozik, amely a 84-es út alatt helyezkedik el.                                       Történetünk a városka szélén játszódik, ahol egy hatalmas, öreg fán élt egy nagy bagolycsalád. Sötétedéskor előjöttek és végigrikoltozták az egész éjszakát. Ez nyugtalanította az embereket, ám egy idő után beletörődtek és kezdték megszeretni a baglyoktól kapott esti éneket.

Egyszer csak egy nagy vihar közepette a fa sok ágától vált meg, ezért kivágták, így a baglyoknak el kellett költözniük. A lakók hiányolták az éji dalt. A városka terjeszkedett, az új neve Sümeg lett, és pár utca nevét is megváltoztatták.

    A városi tanács egyik tagja úgy döntött, hogy az utca neve a baglyok tiszteletére : Baglyasszél legyen !!

Szólj hozzá!

Heti foglalkozás

2014.05.08. 22:54 hiúz

Ez a foglalkozás nagyon jóra sikerült! Előző nap még Sümegen voltunk, most meg már itthon kellett elmesélnünk mindazt amit átéltünk vendéglátóinknál. Az emlékezést segítették azok a képek melyek az ott tartózkodásunk alatt készültek.Tulajdonképpen "csak" nézegettük a képeket, és mindez rengeteg emléket csalt elő belőlünk. Jókat kacagtunk egy-egy mókásabb jelenetnél és sokat időztünk a sümegi barátaink képeinél, hiszen már ekkor szövődtek az első komolyabb barátságok. A három nap kitűnő alkalom volt, hogy  a gyerekek megismerkedjenek egymással, ugyanakkor pont elegendő volt arra is, hogy a kialakult kapcsolatok, bimbózó barátságok az elválás után is érdekesek maradjanak és várakozva nézzenek elébe a következő találkozásnak!

Szólj hozzá!

Sümegen jártunk... - 3. nap

2014.05.08. 20:17 hiúz

dscn1658.JPG

A harmadik nap délelőttjén megtekintettük a Püspöki palota állandó kiállításait, amire korábban nem volt lehetőségünk. A gyönyörű épületben számos kiállítás kapott helyet, illetve az eredeti kápolna is látogatható.

dscn1686.JPG

A modern képzőművészeti, a Mindszenty emlékkiállítás és a rendőrségi tárlat egyaránt tartalmazott érdekes látnivalót diákjainknak.

 

A nap további részében részt vettünk a Ramassetter-napok megnyitó rendezvényén, majd következhetett a közös sportolás az iskola torna csarnokában.

dscn1694.JPG

A váltóversenyeken vegyes csapatokban mértük össze erőnket, jutalmunk gyümölcslé és egy kis csoki volt.

dscn1702.JPG

A program zárásaként még megtekintettük a kocsi múzeumot, majd egy gyors bevásárlás után búcsút intettünk a városnak és a megismert barátainknak. A jó hangulatú és programokban bővelkedő három nap utáni búcsút az tette szebbé tanulóinknak, hogy tudják, hamarosan újból találkozhatnak a sümegi barátokkal a balatoni táborban. 

Szólj hozzá!

Sümegen jártunk... - 2. nap

2014.05.08. 17:05 hiúz

 

dscn1463.JPG

Másnap a reggeli után belecsöppentünk a XIX. Gyermek Várostrom színes forgatagába. Kücsük pasa megnyitója után megnéztük a résztvevő csapatok felvonulását,

dscn1501.JPG

majd Gyula beglerbég vezetésével rendhagyó történelem órán vehettük részt, ahol megismerkedtünk a korabeli ostrom fegyverekkel, dobhattunk csatacsillaggal és csatabárddal, íjászkodhattunk, ágyúgolyót dobhattunk és megtekinthettük egy-két csapat korabeli témájú előadását is.

dscn1591.JPG

Ebéd után várt ránk a mindannyiunkat lenyűgöző lovagi torna, ahol gyalogos és lovas harci bemutatót láthattak tanulóink a hatalmas földalatti arénában. A lovagi torna után mi is elfoglaltuk a várat, ahol Andrea néni vezetésével szinte minden zugot bejártunk.

dscn1602.JPG

 

A vacsoráig hátra lévő időben megnéztük a plébánia templomot, amelynek falai a barokk festészet egyik legnagyszerűbb alkotásainak együttesét, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) munkáit őrzik.

 

dscn1640.JPG

A közösen elfogyasztott vacsora után következett a disco, mely igen jó hangulatban telt, köszönhetően a helyi dj-k áldozatos munkájának. Ezen az estén már könnyebben ment az elalvás mindannyiunknak.

Szólj hozzá!

Sümegen jártunk... - 1.nap

2014.05.08. 14:50 hiúz

 

Hosszas várakozás után végre eljött május 4-e, mikor is létrejött az első személyes találkozó a két iskola diákjai között. A jászkiséri gyerek 6 órás utazás után látták meg a sümegi várat, ami jelezte, hogy hamarosan megérkezünk.

dscn1327.JPG

Az első napon a szállás elfoglalása után városnézésre indultunk, amelynek során először a ferences templomot tekintettük meg. Itt található a Dunántúl egyik legszebb barokk emléke a félköríves alaprajzot követő, gazdag faragással és aranyozással díszített oltár. Lehetőségünk volt az oltár mögé menni, ahol a hívek tisztelgő adományai láthatók. 

dscn1347.JPG

Ezután elsétáltunk a Püspöki palota és Kisfaludy Sándor lakóháza mellett is. A város központjában megnéztük Ramassetter Vince szobrát, majd meglátogattuk az iskolát.

dscn1401.JPG

Vacsora után tanulóink találkoztak a sümegi diákokkal. Már ekkor kezdtek kialakulni barátságok.

 

dscn1443.JPG

A jó hangulatú esti beszélgetés után tanulóink nyugovóra tértek. Az első este kissé nehezen akart menni az alvás, de végül csak sikerült a nagydumásoknak is elaludniuk.

 

 

Szólj hozzá!

Történelmi vetélkedő Sümegen

2014.04.27. 23:56 hiúz

   Az 1664-es szentgotthárdi csatának és a sümegi vár hét napos ostromának 350. évfordulója alkalmából vetélkedőt szerveztünk. A csapatok elméleti és gyakorlati állomásokon bizonyíthatták tudásukat. Mátyás és kora, a török hódoltság, végvárak Magyarországon és a sümegi vár története témakörökből állítottunk össze TOTÓ -t, a tananyagon kívül kijelölt szakirodalom alapján. A végvári vitézek életével íjászkodáson, ágyúgolyódobáson, hordszék cipelésen, csatacsillag dobáson keresztül ismerkedhettek meg a gyerekek.

 

vartamadas_2.jpg

Bemutatójukkal és jelmezükkel meg is elevenítettek egy-egy korszakot. Futóink bevették a várat. Végül elfogyasztottuk a saját készítésű paprikáskrumplit. Élményekben gazdag, izgalmas napot élhettünk át! 

vartamadas.jpg

Szólj hozzá!

Színház Veszprémben

2014.04.15. 18:20 hiúz

Veszprémben a szépen felújított Hangvillában Arany János: Toldi című művének megzenésített változatát néztük meg. Nagy érdeklődéssel vártuk az előadást, mert elképzelni sem tudtuk, hogyan valósítják meg. A Pannon Várszínházban azonban most sem csalódtunk!

nevtelen_5.jpg

A darabon egy mesélő kalauzolt végig bennünket, aki a Toldiból mondott jellemző részleteket, hogy a cselekményt megértsük. A nézőtéren néha mi is mondtuk magunkban a magyar órán megtanult versszakokat. Egyes fontos jeleneteket pedig eljátszottak. A darabban énekeltek és táncoltak is.

nevtelen_7.jpg

A zsúfolásig megtelt színházteremben főként hasonló korú diákokkal élveztük együtt az előadást.

Szívesen eljönnénk még máskor is!

Szólj hozzá!

Tápióbicskei csata

2014.04.08. 18:30 hiúz

 

Az 1848-49-es szabadságharc egyik győztes ütközetét vívta itt a magyar honvédsereg 1849. április 4-én. A magyar veszteség nyolcszáz halott volt, akiket a homokbuckák alól 1882-ben temettek közös sírba. Itt zajlott le a Hermann Riedesel őrnagy és Színi Sebő Alajos alezredes közötti párviadal, amely Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből ismert.

A dicsőséges ütközet emlékét híven őrzik a lakók. Vaskereszt mutatja az elesett honvédok, császári katonák, valamint a párviadalban elesett Riedesel báró hamvainak helyét. A többi áldozat végső nyughelye felett pedig kőkereszt áll.

A tápióbicskei csata emlékére az akkori bíró - Fehér István és felesége Csikós Terézia - vagyonuk egy részének felajánlásával alapítványt hozott létre. Miszerint a dicsőséges tavaszi hadjárat győztes csatájának évfordulóján - április 4-én - minden évben zsömlét osztanak a falu kisdiákjainak, akik részt vettek az évforduló ünnepén. Fehér István és Csikós Terézia tiszteletére emelt emlékmű a nagykátai úton van, nem messze a párviadal színhelyétől, hamvaik a tápióbicskei temetőben, helyét kopjafa jelzi.

Rövid történelmi kitekintés után nézzük, hogyan telt ez a rendkívüli délután. A buszunk fél háromkor indult az iskola elől. Miután mindenki elfoglalta a helyét Berci bácsi gázt adott és már suhantunk is Tápióbicske felé. A 31-es út felújítása és egy kamionos baleset miatt Jásztelek felé kerültünk. Miután megérkeztünk a "csata" helyszínére a buszunk leparkolt. Onnan gyalog kellett átvágni egy legelőn, hogy megérkezhessünk a konkrét helyszínre. Igazi vásári forgatagot alkottak a kirakodó árusok és lacipecsenyések, sok finomság és sok érdekes ajándéktárgy várta a tömött pénztárcájú utazókat és érdeklődőket.

Az egész napos rendezvény kiemelkedő eleme volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszéde. A díszszemlét a Tápió partján az „élő történelemóra”, azaz a 165 évvel ezelőtt, a magyarok győzelmével véget ért tápióbicskei csata újrajátszása követte, amelyen a narrátor dr. Csikány Tamás hadtörténész volt. A galéria képei önmagukért beszélnek!

1 komment

Tavaszi túra a Fehérkövekre

2014.04.06. 20:34 hiúz

DSC00582.JPG 

Az első márciusi napsugarak kicsaltak bennünket, szakkörösöket az iskolából, s megnéztük „élőben” amiről addig csak beszélgettünk: a Fehérköveket.

A Fehérkövek sziklája már messziről hívogatóan intett felénk, s mi vidáman vágtunk neki az útnak. Később aztán, mikor az út egyre meredekebb lett, elcsendesedtünk. Majd mikor keskenyebbé vált az ösvény, egymás mögé besoroltunk. A rövid, de annál izzasztóbb kaptató után felértünk a csúcsra: a Fehérkövekre. Végre!!! Ott fent hasznosan töltöttük a pihenőnket. A magyar szakkörösök elmondták a helyhez kötődő mondákat, Zoli bácsi pedig „földrajzórát” tartott.

 DSC00583.JPG

A visszaúton lelkesen keresgettünk kincseket a porban, s így észre se vettük, hogy leértünk. Kellemes délutánt töltöttünk együtt! – mindnyájan ezt gondoltuk.

 

 

 

 

 

4 komment

Emlékezetes földrajz szakkör Sümegen

2014.04.06. 19:44 hiúz

 

DSC00610.JPG

Földrajz szakkörre Kovács Nórika egy házi készítésű társasjátékot hozott, ami a honmegismerés céljából készült. A szabályokat mi nem értjük, de legalább Nóri igen. Sokrétű,a játék: a „párbajoktól” kezdve, a fejből mondott kérdéseken át, a regölésig mindent csináltunk, amit egy ép – vagy kevésbé ép – eszű ember megtesz. Az első körben városokat emeltünk (de csak térdből, nehogy deréksérvet kapjunk), amiért Pestre kellett menni, vagyis ugrani a bábunkkal.  

DSC00614.JPG             

A következő szakkörön pedig Magyarország „körbejárása” vár ránk. Fogalmunk sincs, hogy fog történni. Nóri biztosan tudja…

 

 

 

DSC00613.JPG

 

 DSC00606.JPG

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása